Tuesday, March 24, 2015

Miért most történt repülőszerencsétlenség? – Mars a Kosban (55.)

A védikus rendszerben március 23-án, hétfőn este a Mars átlépett a Kosba, s május 3-ig marad itt. A Kos – és a Skorpió – a Mars saját jegyei, ahol ereje kiteljesedik, kezdeményező, energikus, sokszor azonban tüzesebb a kelleténél.

Nem spirituális bolygó, de a lélek számára egy fontos segítség, hiszen földi megtestesülésünk egyik legfontosabb célja az egymással való fizikai érintkezés, ütközés, s ezen keresztül saját határaink és képességeink megtapasztalása.  

Két mítosz is mesél a Marsról. Az egyik szerint az istenek összefogással szerezték meg Síva magvát, amelyből Kartika, azaz a Mars fogant és 7 napos korában megölte a világot terrorizáló Taraka démont. Ez az erejét és bátorságát dicsőíti.
A másik mítoszban pedig saját testvére, Ganésha cselezi ki feleségválasztásuk során, ezért egyedül marad, és bánatában elvonul a Himalájába meditálni – neki csupán a szenvedélyes vágyakozás jut a kapcsolatból. A Mars egyik jelentése a fiatalabb testvér, és persze az általa felébresztett rivalizálás.

Ahol a Mars áll, ott van az akarat, ott tudunk a legjobban működni, de ott mindig történik valami. Energiája szenvedélyes, dinamikus. Önmagában nem tud rosszat tenni, ő csak dinamizál. Lassú bolygókkal kell kapcsolatba kerülnie, hogy kollektív eseményt hozzon.

Az átlépéssel jegyszinten eltávolodott a Halakban táborozó többi tüzes bolygótól (Kétu, Nap), és a váratlan történéseket generáló Uránusztól, de a Kosba érve a Mars rögtön egy Kétu-energiába lépett, s ezzel a kölcsönhatás a Halakban álló rosszindulatú bolygókkal  - és a balesetveszély - egy löketet kapott.

Sajnos ennek egy szomorú manifesztálódása a keddi franciaországi repülőszerencsétlenség, amely egy német (Németország Kos jegyű) repülőgéppel történt. A baleset időpontjában a Mars a Kosban, a közlekedést uraló Merkúr a repülés jegyében (Vízöntő) volt. Az Uránusz, a repülés és technikai vívmányok, valamint hirtelen dolgok bolygója a Halak merkúri, a Nap és a Ketu szorosan együtt a Halak szaturnuszi területén (eközben mind a Szaturnusz, mind a Halak ura, a Jupiter hátrált). A Hold egy Nap naksatrában állva (Bika Krittika) időzítette asztrológiailag a balesetet, és tette főszereplővé a Nap-Kétu együttállást. Emlékezzünk rá: a Kétu és a Nap nagyon nem szeretik egymást.

A Hold már estére átment egy másik naksatrába, s ezzel levette a kezét az ravaszról, de a baleset- és terrorveszély mindaddig fennáll, amíg a Mars Kétu-energiában tartózkodik (április 10.).

Az indiai asztrológiában a Mars nagyon speciális rajzolat szerint aspektál. Saját jegyéből a 4. (Rák), 7.(Mérleg), 8.(Skorpió), valamint a 10. (Bak) jegyekben is dolgozik, provokál, eseményeket hoz – és összeméri erejét az ott álló vagy oda ható bolygókkal.

Több helyen is összetalálkozik a Szaturnusszal, próbálja mozgásba hozni a dolgokat, de mint már tapasztaltuk, a szigorú Öreg addig nem enged tovább, amíg karmikus tanulnivalóinkat el nem sajátítjuk.

Számíthatunk olyan konfliktusokra a család és a párkapcsolat szintjén, amikor az aktivitás, kezdeményezés falakba ütközik.
Felerősítheti a pénzügyi aktivitást jó értelemben, de hozhat manipulatív tendenciákat is. Szakmai ambícióinkat, ebben aktivitásunkat megnövelheti.
Mint az ingatlan jelölője hozhat élénkülést a témában.

Haladása a Kos jegyében:
március 23-április 10. – Kos jegy Kétu területe (Asvini) – itt még hordozza magával a Kétu energiáját, balesetveszély, lelki tisztulás és meglátások lehetősége,

április 10-28. – vénuszi holdházban halad (Bharani), szenvedélyes történetek születhetnek, erős kapcsolati karmaoldó hely, de jó lehetőségek jöhetnek új szokások, tradíciók megteremtése, értékek létrehozása terén is,

április 28-május 3. – a Nap uralma alá tartozó területen (Krittika) halad, ahol túl közel kerül magához a Naphoz is, amely megégeti, azaz megsértheti a nemes tulajdonságait.

Egészségügyi vonatkozásai: mivel a Kos jegyéhez tartozó testrész a fej, amíg itt van a Mars, lehet több problémánk a fejünkkel. Gyakoribb lesz a fejfájás, magas vérnyomás, előfordulhatnak gyulladások. Óvatosabbak legyünk, mert  a Mars hozhat perpatvart, sérüléseket, kisebb-nagyobb baleseteket.
Vigyázzatok magatokra.

A légi szerencsétlenség miatt szomorúan, de szeretettel
Vishakati






No comments:

Post a Comment