Tuesday, May 19, 2015

Ismét türelmi próba – retrográd Merkúr (75.)

Május 19-én hajnalban a már nagyon lelassult Merkúr megáll, majd visszafordul, és hátráló mozgásba kezd. Ez a hátráló (=retrográd) periódus június 11-ig, három hétig tart.

Az indiai asztrológiában a hátrálás azt jelenti, hogy a hátráló bolygó nem csak abban a jegyben hat, ahol tartózkodik, hanem az eggyel mögötte levőben is - most a Bikában és a Kosban -, ahová visszapillant, s ahol valamely korrigálandó témára kívánja felhívni a figyelmet. A retrográd bolygó tehát kétszer olyan erős, mert két helyen is dolgozik.

A hátráló Merkúr minden, a felelősségi körébe tartozó témát lelassít, akadályokat gördít eléje, megnehezít. Kommunikációnk, üzleti előkészületeink, szerződéseink, utazásaink mind, mind sokkal nehezebben valósulnak meg. A közlekedés is lelassul, a késések gyakoribbak. Ha lehetséges, ne erre a 3 hétre időzítsük fontos elköteleződéseink, hosszabb távú projektünk elindítását.

A Merkúr üzemelését már amúgy is megtréfálja a Vénusszal való uralmi cseréje (ez május 30-ig tart),  addig a már tapasztalható kiszámíthatatlanság a retrográd irány miatt még inkább összekuszálódik. 
Május 31-től a furcsa történések elmaradnak, onnan  kezdve csupán a lassított, visszatartott merkúri működés igényli türelmünket június 11-ig. Ezután még 2-3 hét, mire a Merkúr felveszi normál haladási sebességét, és dolgaink visszatérnek a megszokott tempóba.

A hindu asztrológiában a Merkúr hátrálása teljes egészében a Bika jegyében, azon belül is holdi energiában, a Rohini naksatrában zajlik, s visszahat a Kos jegyére is.  

Rohini a Hold kedvenc felesége a 27 közül. (A 27 naksatra a 27 feleség, s a hindu mondavilágban férfinak tartotta Hold isten mindegyiküknél havonta 1-1 napot tölt.) A Rohini naksatra ura a Hold, uralkodó istensége Brahma, az univerzum teremtője. A Rohinira féltékeny többi feleség nyomására Brahma korlátozta a Hold erejét, amelyet mi a fogyó, majd növő Hold képében láthatunk. Rohini szankszkrit szó, jelentése vörös, amely a általa hordozott jelentésekhez (szenvedély, érzékenység, élvezetek) kapcsolódik. Rohini fontos üzenete a természet szeretete is.

A Bika Rohiniban való hátrálás ad egy nyomatékot azoknak az anyagi, pénzügyi, stabilitásról szóló témáknak, amelyekről már sok szó esett a Bikában most tartózkodó bolygók kapcsán. A hátrálás igazi értelme nyilvánvalóan nem mindennapi életünk megkeserítése, hanem a szemlélődés, dolgaink más szempontú megértése, a napi darálóból való kizökkentés.

A Merkúr Rohini helyzetével már foglalkoztunk. Szükséges ismételten hangsúlyozni, hogy holdi energiában vagyunk, amely mindig bekapcsolja a múltat, a Hold jegyét (Rák), és ily módon még intenzívebb a visszatekintés a múltbéli dolgokra, ott korrekció, más típusú megértés, helyretétel. Ez a konstelláció felerősíti 

- a Hold jegyében, merkúri energiában haladó Jupiter jelentőségét, amely még közel 2 hónapig foglalkozik érzelmi múltunkkal és blokkjainkkal, majd jegyet vált, s figyelmét teljesen más felé fordítja, valamint 

- a merkúri jegyben, holdi energiában haladó Rahuét, amely szintén azon dolgozik, hogy rendet rakjunk a múltunkban, úgyszintén kb. 2 hónapig.  

Mindennapjainkban a pénzügyi kérdésekben fokozott óvatosság szükséges. Beruházásainkat, befektetéseinket, költéseinket körültekintően intézzük. Érdemes megtervezni, hogyan tartalékoljunk, és milyen, biztonságos helyre tegyük pénzünket, értékeinket.
Értékeinkkel való foglalkozásunk terjedjen ki családi viszonyaink rendbe tételére, gyermekeinkre, magunkkal hozott tradíciókra.

A retrográd Merkúr házhelyzete – ez csupán az egyéni horoszkópból derül ki - mutatja azt az életterületet, ahol kapunk egy lehetőséget a korrekcióra és a gyógyításra.

Békítsük a Merkúrt egy róla készült különleges felvétellel, ezt a nemrég megsemmisült Messengernek köszönhetjük.

Szeretettel
Vishakati






No comments:

Post a Comment