Monday, December 7, 2015

Nagy beszélgetések ideje - Nyilas Merkúr (133.)

December 6-án a védikus asztrológiában a Merkúr átlép a Nyilas jegybe.

A Merkúr a kommunikáció és a gondolkodás minőségét jelzi. Ő egy előjel nélküli közvetítő, amely mindig az adott jegy árnyalatait veszi magára. Most a Nyilas jeggyel átszínezett mentális energia.

A Nyilasban a Merkúr – és vele a racionalitás - némileg bizonytalan, mert a Merkúr nem élvezi a Nyilas jegy urának, a Jupiternek a barátságát. Itt tartózkodása tehát nem felhőtlen. Ennek hatására sokszor kívülről várunk jóváhagyást, s részben ezért is vagyunk időszakában nyitottabbak a társasági eszmecserékre.

De az is nagyon kapcsolativá teszi gondolkodásunkat, hogy a Merkúr saját jegyei innen, a Nyilasból a 7. és 10. helyen vannak. Keressük, igényeljük a társaságot, fontos a véleményünk, állásfoglalásunk mások általi elfogadása. A körülöttünk levők, avagy partnerünk visszajelzéséből, illetve hivatásunk, társadalmi pozíciónk felől várjuk a megerősítést.

A Nyilasra jellemző a nagy igazságérzet, bölcselkedés, világnézeti és spirituális nyitottság. Gondolkodásunk most mindezek felé jobban megnyílik. A Merkúr itt tartózkodása 3 hetében nagy kedvet csinál jó beszélgetésekhez, ideák megvitatásához. Hajlamosabbak vagyunk optimistán gondolkodni, pozitívan nézni amúgy meglehetősen bonyolult világunkat. Időszaka nem feltétlenül spirituális, inkább tapasztalós. Sok élmény, esemény történik velünk, s ezeken keresztül tanulunk.

A december 26-ig tartó Nyilas Merkúr időszakában akad két zavaró tényező. Egyrészt az, hogy karácsonyig a Merkúr jegyében (Szűzben) van a Mars és a Rahu nyugtalanító, konfliktusokat hordozó kettőse, és ez visszahat a Merkúr mindenkori helyzetére, most a Nyilasra, sőt, a Nyilas urára, a Jupiterre is. Ez a tény hozhat ideológiai villongásokat, fenyegetőzéseket.

Másrészt az átvonuló Merkúr aktivizálja a Nyilasban időző Plútót. December 20-án fognak pontosan együtt állni. Ez +/- néhány napig mozgással, közlekedéssel kapcsolatos veszélyhelyzetet jelenthet, valamint erőszakot és fenyegetettséget hordoz, ideológiai töltettel. A magunk szintjén érdemes óvatossággal, visszafogottsággal tenni dolgainkat ezekben a napokban, kerülni a mentális ütközéseket és jobban figyelni a közlekedésben is.

Sok jelzés mutat a Jupiter felé, közvetetten ő a jelenlegi konstelláció karmestere. Külső (Nyilas) és belső (Halak) tapasztalásunk, érésünk intenzív időszaka zajlik.

Hosszú téli esték, gyertyafény és beszélgetések - sok minden segíthet bennünket ezekben a hetekben.

Szeretettel
Vishakati


A fenti írás az általános égi konstellációkból indul ki. Az egyéni adottságokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. Az alábbi címen lehet kérdést feltenni, bejelentkezni: vishakati.gyurko@gmail.com.

Közvetlenül információért kérlek, csatlakozz facebook/ Vishakati Community     oldalamhoz, annál is inkább, mert most több közösségi oldal törölte külső írások közzétételi lehetőségét. 
Ezért lehet, hogy a jövőben megszokott oldalaidon nem fogod látni az írásaimat.


No comments:

Post a Comment