Sunday, February 28, 2016

Aktualitások az égen – Skorpió Mars Anuradha, Nap-Neptunusz (154.)

Az év második hónapjának végén érdemes egy kicsit megállni és felpillantani az égi helyzetre.

2016 első nagy védikus fordulata, az Oroszlán Jupiter retrográddá válása óta már közel két hónap telt el. Azóta - az Oroszlánból a Rákba is - visszatekintő Jupiter érzelmi megtapasztalások sorát hozza. Alig van életterület, amelyen nem kapunk belső átéléseket, mély érzelmi hatásokat. A retrográd Jupiter május 9-ig tart.

A Jupiterhez január 29-én csatlakozott a Rahu amely ugyancsak felkavarta a kedélyeket, főként Oroszlán, Kos és Nyilas területeken. Az átlépés óta eltelt 1 hónapban már körvonalazódik, hogy a holdcsomópontok jegyváltása más energiákba helyezett bennünket az előző 18 hónaphoz képest. Késztetéseink és nyugtalanságunk, felismeréseink és elmélyülésünk más életterületre tevődik át. Több a feladat egónkkal, a gyermekek témájával és teremtőképességünk, kreativitásunk megélésével (Oroszlán Rahu), ugyanakkor tapasztaljuk, hogy változások indultak be barátaink, közösségeink, és szociális érzékenységünk vonatkozásában (Vízöntő Kétu).

Február 20-án kezdődött az év egyik legmegpróbálóbb konstellációja: a Mars belépett a Skorpióba, csatlakozva a Szaturnuszhoz. A visszajelzések szerint nagyon sokan érzékelik a többletenergiát, nagy terhelés mellett nagy munkabírást. Érdemes tudnunk, hogy a Skorpió jegy elején a Mars jupiteri energiában (Vishaka) halad, ahol jól érzi magát.

Ez a szakasz azonban február 28-án lezárul, mert a Mars átlép a Skorpió szaturnuszi energiájába (Anuradha). Ettől kezdve minden marsikus kezdeményezés szaturnuszi kontroll alatt áll. Csak az az akció kap szabad jelzést, amely karmikus céljainkat, változásainkat szolgálja. 

Az időszak nehézsége abból adódik, hogy nagy energiák mozdulnak meg, amelyek némileg ellentétesek és időben ingadozók egymáshoz képest. Azzal kell szembesülnünk, hogy erőnk, aktivitásunk nem érvényesül magától értetődően. Azt fogjuk érzékelni, hogy akaratunk csorbul, próbálkozásaink sikere és energiaszintünk változó lesz

Ebben a viszonylag hosszú, augusztus végén záródó, igen változékony energiájú periódusban csak a tartós, következetesen végigkísért elhatározások kapnak támogatást. Vagyis közülünk azok lesznek kevésbé frusztráltak, akik nagyobb tudatossággal és fegyelemmel képesek haladni kitűzött céljuk felé. 

Az Anuradha Mars időszakában a migráció, népvándorlás témája ismételten a fókuszba kerül, és jelentősen megnehezül.

Mindig van azonban kedvező hatás is az égen. Február hónap egy szép Vízöntő Nap-Neptunusz együttállással zárul. Ez a konstelláció közelebb visz bennünket az elfogadáshoz, a szeretethez, s ezen keresztül oldja egónkat. A holdcsomópontok Oroszlán-Vízöntő tengelye az individualitás kontra közösség, önzés kontra szociális érzékenység témáját feszegeti 2017. augusztusáig - most ebben kapunk egy kis pihenőt, tisztánlátást. 

Szeretettel
Vishakati
A fentiek általános következtetéseket tartalmaznak, az egyéni hatásokat csak a személyes horoszkópból lehet megvizsgálni. 
Kapcsolatfelvétel:  vishakati.gyurko@gmail.com
Közvetlen infóért kérlek, keresd a vishakati.blogspot.hu vagy a facebook / Vishakati Community  oldalt.




No comments:

Post a Comment