Monday, June 27, 2016

A türkizbolygó korszakváltása – Kos Uránusz (181.)

Június 27. nagy jelentőségű nap a védikus asztrológiában: kora délután az Uránusz jegyet vált, hogy 2024 júniusáig – mintegy 8 éven át - ebben az energiában dolgozzon majd.

A tradicionális dzsottish nem foglalkozik vele, a mi modern szintézisünkben azonban nagyon is helye, jelentősége, szerepe van a türkizbolygónak is nevezett Uránusznak.

Az Uránusz egy magasabb rendű merkúri energia, amely a tudatunkban őrzött dolgokat felszabadítja. Kulcsszava: gondolkodás. Erősen kötődik a 11. jegyhez (Vízöntő) és témáihoz: közösség, jövőkép, szabadság, struktúrabontás. Szigorú értelemben nem ura a Vízöntőnek, de analógiái alapján az ő jegyének tekintjük.

Egy jegyben hozzávetőleg 7 évet tölt, ez alatt tartózkodási jegyét transzformálja. Mintha megvilágítana ott valamit: annak a jegynek teljesen más jelentését is láttatja, amire addig nem is gondoltunk. Magasabb szempontból fókuszál ránk. Szembesít a jegy témájával, robbanásszerű átalakulásokat hoz benne.

A védikus rendszerből nézve az Uránusz az előző jegyben, a Halakban 2009. április 6. és 2016. június 27. között haladt. Az érzelmek és lélek jegyében lelki érést, sok belső szenvedést, nehéz tapasztalatokat hozott a világnak, mindenkinek a maga módján. Érdemes visszaidézni személyes életünkben, mi fűződik ezekhez az évekhez, mi történt velünk ebben a 7 évben. Ezek a lelki irányú változások most lecsendesednek, más jellegűeknek adják át a helyet.

Az Uránusz periódusa 84 év - a Kosban 1932-1940 között járt utoljára -, és most tér vissza ismét a Mars jegyébe. Az elkövetkező években (2016. június 27. – 2024. június 1. között) az Uránusz marsikus, azaz bátor, kezdeményező, agresszív, fejhez kapcsolódó vonásokat fog felvenni:

- valami újnak kell kialakulnia gondolkodásunkban. Újszerű szemléletek, kezdeményezések, műszaki újdonságok, korábban elképzelhetetlen találmányok jönnek létre;

- az agy, a fej, és a fejen található szervek működésének és betegségeinek kutatása, de kiszámíthatatlan betegségei, történései is előtérbe fognak kerülni;

- a Kos Uránusz nagyon erős közösség-átalakító tendenciákat hordoz. Ennek forrása az egyes ember gondolkodásának megváltozása - mivel tudatilag szabadít fel mindenféle keret alól - a csoportcélok és a szabadságvágy felértékelődése irányában;

- a régi időkben a Kos Uránusz sokszor robbantott ki konfliktust, fegyveres agressziót, háborút. Sajnos ennek most is nagy a valószínűsége, főként a Kos országokban (például Izrael, Németország) és az aspektált jegyekben.

Az Uránusz a Kosban annak Kétu energiájába (Aswini) érkezik, ezért rezonálni fog rá minden Kétu-érdekeltség:
- a Vízöntőben haladó égi Kétu, amelynek felerősödik tisztító, spirituális emelő hatása,
- Kétu-naksatrás bolygóink és születési Kétunk – ez mindenkinek a személyes horoszkópjából derül ki,
A jelzés nem feltétlenül barátságos, hiszen a Kétut kis Marsként is jegyzik: impulzív változásokra, erős energialöketekre kell számítanunk, főleg az átlépés körüli napokban.

Hosszú, 8 éves utazás vár ránk egy új tudatosság kialakulásában. Bízom benne, hogy minél többen megtaláljuk ennek békés útját.

Namasté
Vishakati

A fenti elemzés általános érvényű, az egyéni hatásokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. Kapcsolatfelvétel: vishakati.gyurko@gmail.com.
Olvasnivalókért kérlek, keresd a facebook/vishakati community oldalt vagy a vishakati.blogspot.hu blogot.




No comments:

Post a Comment