Monday, August 22, 2016

Karmikus csúcspont – Skorpió Mars-Szaturnusz együttállás (193.)

A Skorpió területe a Szaturnusz belépése (a védikus rendszerben 2014. november 2.) óta az állatöv egyik legforróbb területe.

Szaturnusz hordozta karmikus adósságaink a Skorpió - azaz az átalakulás, mélyülés, elengedés - jegyében törlesztésre kerülnek, méghozzá mindenkinek azon az életterületén, ahová a személyes horoszkópjában a Skorpió jegy esik.

A karmikus hozadékokkal történő elszámolás a másik ártó bolygó, a Mars februári megérkezése óta tovább erősödött. A gondviselés elgondolkoztató időzítése az is, hogy a Mars – a szokásos 1-2 hónap helyett – 7 hónapot tölt most a Skorpióban, mert kétévenkénti retrográd periódusát is ebben a jegyben bonyolítja. Szaturnusszal való együtt tartózkodásuk, mérkőzésük tehát hosszan elnyújtott.

Ebben az időszakban valamennyien megtapasztalhattuk - s a folyamat még tart -, hogy életünk valamilyen területén különösen bonyolult, hátráltatásokkal és gyengítésekkel megtűzdelt, nehéz időszakaszunk van, ahol személyiségünk, életünk vagy akaratunk (egónk) mélyére letekintve alapvető részeinket kell megértenünk, felülírnunk, elengednünk.

A két malefikus bolygó közeledése augusztus 24-én teljesedik be, amikor pontosan együtt állnak a Skorpió 16. fokán, a Skorpió szaturnikus holdházában, az Anuradhaban. A fokszám megegyezik a háború csillagának vagy vörös óriásnak is nevezett Antares pozíciójával.

Az együttállás rendkívül veszélyes energiákban történik, de a sok hónapos rákészülés, az önként végzett vagy a körülmények kényszerítette belső munka eredményeként talán elkerülhető a nagy csattanás.

Mind belső terünkben, mind tágabb világunkban ezt reméljük.

A Skorpió földrajzi területek nagy feszültségben vannak, Aleppó bombázása, az arab területekről továbbra is fenyegető kivándorlás, a törökországi helyzet erről tanúskodik.  A Skorpió bolygók aspektálják a Bak, a Vízöntő, a Bika és az Oroszlán jegyeket is, ezek a területek (földrajzilag és személyes életünkben) úgyszintén magasfeszültségnek vannak kitéve.

Az augusztus 24-i tetőpont után, amikor a Mars a Szaturnusz elé kerül, energiánk lassan rendeződik, s a tranzit ideje alatt blokkolt akaratunk, akaraterőnk egyre jobban visszatér. A helyzet szeptember közepén, a Mars jegyváltásával nyugszik majd meg, s akkor érkezik a tanulság, a megértés is az eltelt időszakról.


Namasté
Vishakati

Ez egy általános elemzés.  Ha többet szeretnél tudni a rád vonatkozó, személyes hatásokról, itt veheted fel velem a kapcsolatot konzultáció vagy tanulás céljából: vishakati.gyurko@gmail.com  vagy   +36 30 202 9888




No comments:

Post a Comment