Monday, March 7, 2016

Szabadságvágy korlátokkal – Vízöntő Vénusz és stellium (156.)

Március 7-én a védikus asztrológiában a Vénusz belép a Vízöntőbe, ahol a hónap utolsó napjáig marad.

Az átlépés fontos, mert változik a Vénuszhoz kapcsolódó kérdések (vágyaink, értékeink és kapcsolataink) jellege, de azért is, mert vele együtt már öt bolygó van a Vízöntőben.

A Vízöntő stellium (Vénusz, Merkúr, Neptunusz, Nap, Kétu) nagyon megnöveli a jegy témáinak, így a közösségi tevékenykedés, csoportenergiák, politizálás, jövőképünk és szabadságvágyunk megnyilvánulását, és felélénkíti a Vízöntő országok életét.  

Ha külön-külön nézzük őket:
A Vízöntő Vénusz időszakában nyitottabbak, kapcsolódóbbak vagyunk. Jobban keressük a társaságot, örömmel töltjük az időt barátainkkal, és könnyen lehet, hogy mindezt az otthonunkban tesszük. Szívesen foglalkozunk lakásunkkal, annak díszítésével, átrendezésével. Szeretnénk kiszabadulni a mindennapokból, ezért megjöhet utazási kedvünk is, vagy friss szellemi áramlatok érinthetnek meg bennünket.
Az itt tartózkodó Merkúr arra hat, hogy többet beszélgessünk barátainkkal, gyerekeinkkel, bár változásokat is hozhat velük kapcsolatban.
A Vízöntő Nap közösségi vezetőket és politikai hangadókat hoz elénk.
A Neptunusz szeretetképességünket firtatja, csendesíti egónkat, de hozhatja azt is, hogy mindennapi dolgainkban nem látunk tisztán, mert hajlamosak vagyunk látszatoknak hinni.
Végül a Kétu Vízöntő témáink átalakításán dolgozik, megpróbálva barátságainkat, spiritualizálva közösségeinket.

Az öt bolygó együtt persze lényegesen több és bonyolultabb, mint külön-külön. Együttesük nagyon felfokoz minden Vízöntő jelleget. Ez a konstelláció hozhat erős indíttatást arra, hogy kiszabaduljunk kiszolgáltatott helyzetünkből, esetleg kiálljunk politikai nézeteinkért, begyújtsuk a rakétákat egy jobb jövő érdekében, vagy új szellemi közösséget, akár jógacsoportot keressünk magunknak a régi helyett. Az energiatorlódás megjelenhet a Vízöntőhöz tartozó földrajzi területeken (Oroszország, Ukrajna, Skandinávia) is, ott eseményeket, politikai történéseket hozva. Bizonyos, hogy például Oroszország - egyelőre rejtett - politikai szerepe nagyon megerősödik ezekben a hetekben.

A rendszer azonban nem biztos, hogy jelenleg engedi a kiszabadulást, kiállást, változtatást. Ennek pedig legfőbb oka az, hogy a Vízöntő jegyura a Skorpió Szaturnusz, amely a Marssal egy jegyben csak a karma által jóváhagyott fordulatokat engedi. Másként fogalmazva a Skorpió Szaturnusz és Mars óriási energiái nemcsak egymásnak feszülnek, hanem a fennhatóságuk alá tartozó jegyekben - így a Vízöntőben - is érvényesülnek, és beleszólnak dolgaink, szándékaink megvalósulásába.

A Mars-Szaturnusz együttállása sok kezdő energiát ad, ugyanakkor sok sorompót is leenged. Nagy húzd meg - ereszd meg van életünkben, mert most nem mi szabályozzuk a kimenetelt, gyakrabban ütközünk küszöbőreinkbe. Csak megalapozott, fegyelmezetten végrehajtott terveink fognak karmikus támogatást kapni.

Ez a konstelláció a Skorpión kívül a Bakban, a Vízöntőben, és a Kosban is erősen hat, és mindenütt türelmet és óvatosságot kíván. Okosan lazítsunk eltökéltségünkön, amikor gátló tényezőkbe botlunk. 

Néhány nap múlva a Vízöntő Újhold fog útmutatást adni. Addig pedig marad a türelem, és a belső munka.
Namasté
Vishakati

A fentiek általános következtetéseket tartalmaznak, az egyéni hatásokat csak a személyes horoszkópban lehet megvizsgálni. 
Kapcsolatfelvétel:  vishakati.gyurko@gmail.com
Közvetlen infóért kérlek, keresd a vishakati.blogspot.hu vagy a facebook / Vishakati Community  oldalamat.
  







No comments:

Post a Comment